GENERÁCIÓK CSATÁJA 2014

Asztalitenisz Gála és Pingpong Verseny

generációk csatája astalitenisz gála és meghívásos pénzdíjas verseny

Hírek

Bajnokok ereklyéi a Generációk Csatáján

📁 Előkészületek, Hírek 🕔28.november 2014

A dicsőség nem múlik el nyomtalanul, ennek tárgyi bizonyítéka a Generációk Csatáján is látható lesz. A rendezvény alatt többek között Klampár Tibor, Gergely Gábor és Sidó Ferenc ereklyéi is megtekinthetők a kiállításon.

A magyar asztalitenisz fényes múltját mi sem bizonyítja jobban, mint a világ- és Európa-bajnoki címekért kapott érmek, kupák, illetve emléktárgyak, amelyeket a győztesek és családtagjaik természetesen a mai napig nagy becsben tartanak. A Generációk Csatája kiállításán ezek közül jó néhányat a közönség is megtekinthet.

A rendezvény ötletgazdájától, Fazekas Pétertől megtudtuk, hogy Klampár Tibor például az 1971-es világbajnoki aranyérmét – amelyet Jónyer Istvánnal párosban nyert –, illetve az 1979-es legendás csapatvilágbajnoki medálját, valamint a Butterfly cégtől kapott győzelmi kupát is kölcsönadta a kiállítás idejére. Továbbá máig őrzi azt a vázát, amelyet a Herendi porcelángyárban készítettek mindhárom vb-hősnek, s a saját arcképét ábrázolja. A Generációk Csatáján ez is megtekinthető, mint ahogy Gergely Gábor világ- és Európa-bajnoki aranyérme is.

A kilencszeres világbajnok Sidó Ferenc emléktárgyai közül az 1953-as bukaresti vb-n – amelyen egyesben, párosban és vegyespárosban is diadalmaskodott – kapott kupa és két aranyérem is bekerül a vitrinbe, valamint az a kínai porcelánkanál, amelyre a portréját festették. A kitűnő pingpongos 1992-ben bekerült a Hallhatatlanok Klubjába, amelyhez ereklye is társult: a nevével ellátott kupa szintén megtekinthető lesz a rendezvényen.

Börzsei János az osztrák nemzetközi bajnokság megnyeréséért kapott kupát, illetve Európa-bajnoki ezüstérmét bocsájtotta rendelkezésre. Az ereklyék mellett pedig helyet kapnak a különböző ütők is, amelyet az asztalitenisz történelme során használtak. Az első például még húros volt, ez is a kiállított tárgyak között lesz, valamint az a parafaütő is, amellyel 1922-ben játszottak és párosul hozzá háló is. A különböző márkájú pingpongütők zöme egyébként az 1950-es, 60-as évekből származik.

Ezen kívül legalább kétezer asztalitenisz kitűző, megcímzett levelek, bélyegek, fotók és mezek – többek között Tóth Krisztináé – színesítik a kiállítást, amely a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető.

Share this article with friends