GENERÁCIÓK CSATÁJA 2014

Asztalitenisz Gála és Pingpong Verseny

generációk csatája astalitenisz gála és meghívásos pénzdíjas verseny

Az edző – Berczik Zoltán

Berczik Zoltán (Újvidék, 1937. augusztus 7. – 2011. január 11)

Hatszoros Európa-bajnok magyar asztaliteniszező, edző, sportvezető.

  • Pályafutása

1950-től a Gyulai Vörös Lobogó, 1955-től a Budapesti Lokomotív, 1957-től a Vasútépítő Törekvés, majd 1965-től a BVSC (Budapesti Vasutas Sport Club) asztaliteniszezője volt. 1957-től 1969-ig összesen száznegyvenöt alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A világ- és Európa-bajnokságokon összesen tizenhárom érmet – köztük az 1958. évi budapesti és 1960. évi zágrábi Európa-bajnokságon három-három aranyérmet – nyert. Az aktív sportolást 1969-ben fejezte be.

Visszavonulása után a Testnevelési Főiskolán edzői, majd mesteredzői oklevelet szerzett. Még aktív játékosként a BVSC játékos edzője volt. 1969-től 1984-ig a magyar válogatott vezetőedzője lett. Tanítványai közül Jónyer István négyszeres, Klampár Tibor, Gergely Gábor kétszeres, Kreisz Tibor, valamint Takács János egyszeres világbajnok lett. 1984-től 1985-ig a japán Butterfly cégnél volt edző. Hazatérése után a BVSC vezetőedzője, majd 1989-től 1996-ig ismét a magyar válogatott vezetőedzője, illetve a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) edzőbizottságának vezetője volt. 2001-től a szövetség alelnökévé, később tiszteletbeli elnökévé választották. 1998-tól Gyula város díszpolgára.

  • 🏆Kiemelkedő eredményei
  • 3-szoros vb-ezüstérmes – 1957, 1959, 1961;
  • 3-szoros vb-bronzérmes – 1959, 1961;
  • 6-szoros Európa-bajnok – 1958, 1960;
  • 1-szeres Eb-ezüstérmes: 1964;
  • BEK győztes -1963;
  • 6-szoros 10-ek bajnok – 1956-60, 1963;
  • 23-szoros magyar bajnok – 6 egyéni, 8 páros/vegyes páros, 9 csapat;
  • 132-szeres válogatott – 1956- 1965 között
Share this article with friends